A Római villagazdaság központjában elhelyezett főépület a földbirtok tulajdonosának vagy bérlőjének lakóháza lehetett.

Az I. század végi II. század elejei építkezést a II. században gyökeres átalakítás követte, majd a rövid oldalain oszlopokkal tagolt, belső udvaros épületet apszisokkal, kis négyszögű helyiségekkel, folyosókkal bővítették. Az udvart fa szerkezetű válaszfallal elrekesztették. Déli falának mindkét oldalát falfestménnyel díszítették. A keleti kertbe lépcsős lejáratot építettek, az északi kert felé kerek ablakokat nyitottak. A 200-as évek táján helyezték el a mozaikpadlókat, míg a sárga-lila, fekete-vörös, fekete falképek töredékei a korai épülethez tartoztak. Az amphorákkal, fazekakkal teli beszakadt mennyezetű pincét feltöltötték. Az épületnek csak egyes részeit fűtötték. A belső udvarról a csapadékvizet a helyiségeken keresztül futó csatorna, a kerten át, az épületen kívülre vezette.

Az I. századtól folyamatosan lakott villagazdaságota IV. század végén elhagyták. A főépület pusztuló falai mellé a népvándorlás-korban vagy a középkorban facölöpös házakat állítottak, az egykori udvart határoló leborult falfestménybe munkagödröket mélyítettek.