- Vígvári Tamás anaglif, térhatású fotói -

Kérlek, mondd el véleményedet az oldalról és a képekről a Vendégkönyvben.

Kattints a kisképre a nagyításhoz, majd a nagykép megtekintése után zárd be az ablakot!

A Mecsek déli lankáin már a II. században kialakult Pannónia tartományának Sopianae nevű települése, mely virágzását a fontos kereskedelmi utak találkozópontjának köszönhette.

Szent István király itt alapította meg 1009-ben a pécsi püspökséget, amelynek négytornyú székesegyházát, valamint a mellette álló püspöki és káptalani lakóházakat már kezdettől fogva erős kőfalak védelmeztek. A korabeli oklevelek szerint 1064-ben szörnyű tűzvész pusztította el az épületeket, de a gazdag jövedelemforrásokból rövidesen még pompásabb formában újították meg Pécs városát. 1284-ben a Kőszegi nemzetség serege ostromolta, míg a század végén Mizse nádorispán égette fel a várost. Az Anjou uralkodók idejében ismét fejlődésnek indult, 1387-ben a Kis Károly trónkövetelő hívének számító Horváti János báró fegyveres hada foglalta el, és tett benne hatalmas pusztítást. A garázda katonák még a templomokat és kolostorokat sem kímélték. Pécs települése a XV. században a legnagyobb területű magyarországi városnak számított a maga 67, 5 hektárt övező városi erődítményével. Püspöki méltóságát olyan nagy humanista gondolkodású egyházfők töltötték be, mint a költő Janus Pannonius, Csáktornyai Ernuszt Zsigmond és Szatmári György. A törökkel vívott mohácsi csata 1526-ban derékba törte a pécsiek életét, akik közül maga a püspök is meghalt bandériumának nagyobb részével együtt. Kiterjedt védőművei ellenére a város ebben az időszakban katonai szempontból elavultnak számított, így 1543-ban maradék lakossága meghódolt a felvonuló török csapatoknak. Az Oszmán Birodalom hódításának másfél évszázadában berendezkedtek falai között a megszállók számos középületet, dzsámit, mecsetet és fürdőt emeltek, maga a város pedig keskeny utcáival nyüzsgő piacával jellegzetes török helységgé alakult át. Zrínyi Miklós seregével 1664-ben kifosztotta a várost, de az erős kővárral nem bírt, és végleges felszabadítására 1686. októberéig kellett várni.

A XVIII. században katonai jelentőségét elvesztette; ahol útját állta a terjeszkedő lakosságnak, ott lebontották, de az északi és nyugati oldalon még összefüggő várfalak idézik fel a régmúlt történelem viharos ostromait.